Műsorarchívum

 

STORYUM koncert, fény- és tánc show

Jegyek kaphatók
koncert | zene | tánc
2022-11-19-storyum-web
Dátum: : 2022. november 19., szombat 18:30

Venue: színházterem

A STORYUM zenekart 2011-ben alapította Janik Zsolt, azzal a feltett szándékkal, hogy egy olyan formációt hozzon létre, amely képes saját dalokat szerezni és színpadra vinni. 2011-ben a zenekar elkészítette első lemezét, mely az INSOMNIA nevet viseli. Ez a lemez magyarországi és nemzetközi kiadóval is büszkélkedhet, a világ számos országában pozitív kritikával illették. Sajnos 2011-ben a zenekar életében egy komoly törés állt be, melyből csak 2016-ban sikerült kilábalni. 2018-ban a zenekar elkészítette második nagylemezét, a We Are The Fire c. albumot. Ez a lemez szintén egy nemzetközi kiadónak köszönhetően bejárta a világot, és a sikereken felbuzdulva a formáció újult erővel kezdett bele a nagy színpadi show-k kidolgozásába. 2022-ben a zenekar elkészítette harmadik nagylemezét Freedom címmel. Szlovákiában jónéhány szerzemény a Pátria rádió állandó műsorában is szerepel, ezek a dalok a koncerteken is elhangzanak. A zenekar tagjaiban szinte az egész Felvidék képviselteti magát, így nehéz lenne egyetlen városhoz kötni a bandát. 


A zenekar tagjai:

Csáno Norbert: dobok
Flaškár Veronika: ének
Malík Tibor: basszusgitár
Janik Zsolt: gitár
Janik Zsigrai Klári: vokál
Kiss Mátyás: billentyűk

A zenekar sikerei: Rádiós szereplések a következő országokban: Szlovákia, Magyaroroszág, USA, Argentina, Uruguay, Brazília A zenekar bemutatkozott az M2 Petőfi TV csatornáján és az STV-n. 2018 Európa-bajnoki aranyérem a Dance & Song Európa - bajnokságon, plusz különdíj a legjobb saját zene kategóriában.

A 2022 november 19-én, a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek VMK-ban megrendezésre kerülő nagykoncertre a zenekar bámulatos előadással készül, melyet kórus, ill. tánc is kísérni fog. A kórus tagjai: Kiss Helga, Malík Anita, Textor Bence, Boráros Áron, Hodossy Károly, Ábrahám Imike. A tánckar tagjai: Szombathelyi Veronika és Orosz Noémi. A produkciót látványos vetítés kiséri, Nagy Ferenc jóvoltából.

ticket HU

 

Telefon:
+421 31 590 08 13, +421 919 355 319
Email:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jegyek:
vásárolható
Jegyárak:
Elővételben: 10 €, a koncert napján: 15 €
Városi Hivatal dstv hu uj Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahelyi Thermalpark Municipal Városi Rendőrség